Ünnepi gesztenyekrémleves

Érdekes, hogyan változik az évtizedek, évszázadok során az ételekhez való hozzáállásunk, és megítélésünk.
Gondoltátok volna, hogy a szelíd gesztenye egykor a szegények eledele volt? Most pedig drágábban mérik, mint az egzotikus avokádót?
Ugyanakkor ősszel a rutinos természetjárók könnyű szerrel hozzájuthatnak, és nem csak őszi lélekmelegítőt, de ünnepi étket is varázsolhatnak belőle a karácsonyi asztalra.

Bevallom, nem az erdőben gyűjtöttem a gesztenyéimet, hanem szupermarketből, s műanyag a csomagolása is, így a “zero waste” törekvésem egy pillanat alatt fulladt a műanyagok tengerébe. Ennek ellenére, úgy gondolom, hogy a kimért, és nem konyhakész gesztenyéből is ugyanolyan finoman elkészíthető plusz idő ráfordításával, így mindenkinek van alternatívája.
Már korábban az Instagramon megosztottam veletek egy receptet, amikor nyáron készítettem el és hideg leves formájában fogyasztottam, mint rostban és fehérjében gazdag ételt.

Karácsonyra, fehérboros alappal álmodtam meg, s nem is hagyott cserben a Google, hiszen találtam is hozzá receptet. Bár sósan szerettem volna elkészíteni, még is édesen kellett, mert már nem találtam több főtt gesztenyét, csak gesztenye masszát. Ebből összesen egy tömb kellett, plusz az egy 100 grammos főtt gesztenye csomagom. Így majdnem meg volt a 30 dkg, de nem estem kétségbe, hiszen ezt a levest is megszórtam minden földi jóval, mikor a turmixba került.
A fahéj, a szerecsendió és az őrölt szegfűszeg elengedhetetlen fűszerei ennek a téli illatos levesnek.
Vaníliás rizstejet és rizstejszínt (kb. egy decilitert) használtam, hogy krémes állagot érjek el, és került bele egy kevés rumaroma is, majd a főzés vége felé öntöttem bele egy deci fehérbort, és egy fél citrom héját is belereszeltem. Még egy pár percig hagytam főni. Mikor buggyant egyet, elzártam a lángot alatta, és félre tettem hűlni.
Mikor már nem tudott volna égési sérüléseket okozni, akkor került elő a turmix gép, s jól megpörgettem benne, hagy érezze a törődést. Kerül bele, napraforgó mag, pörkölt mogyoró, mazsola, mindből egy zárt maroknyi.
Mivel itthon én épp próbálom elhagyni a cukrot, ezért az én ideális cukormennyiségem éppen nulla. Erre azért hívom fel a figyelmed, mert pl. húgomék is komoly kihívást jelentenek, amikor a számomra édes ételekre húzzák a szájukat, hogy ez mennyire nem édes. Ennek tudatában értékeld a receptet és alakítsd a saját szájízedre!
Alternatív édesítőként használhatsz: Ezerédest (eritritol), agavé vagy rizsszirupot, xilitet, vagy mazsolát, datolyát.

Tálaláskor a maradék rizstejszínnel rajzoltam bele egy csigavonalat, majd fogpiszkálóval cirmosra húzgáltam, így egy absztrakt hópehely kinézetett kapott. A közepébe vörös áfonyát halmoztam, és jóízűen kanalaztam a meleg levest.

Gesztenyekrémleves

Bevásárló lista:

  • 30 dkg konyhakész főtt gesztenye (kb. fél kg, ha nem konyhakész)
  • 2 dl rizstejszín
  • 5 dl magital: ( amennyi ellepi a gesztenye szemeket) rizstej, mandulatej, kókusztej, zabtej a fantáziád szab csak határt, ha nincs étel allergiád
  • olajos magvak: egy-egy marék, de akár el is hagyható. Pl.: mogyoró, napraforgó mag, mandula, kesudió
  • Fűszerek: fahéj, szerecsendió és az őrölt szegfűszeg, akár egy kis kardamom, vanília
  • Fél citrom vagy helyettesíthető naranccsal
  • 1 dl félédes fehérbor
  • csipet só
  • aszalt gyümölcs édesítésként, és tálaláshoz
  • édesítő: személyes preferencia alapján: Ezerédes (eritritol), agavé vagy rizsszirup, xilit, vagy mazsola, datolya. A sima cukor sokszor nem vegán, mert a fehérítés során állatcsont szént használnak, ezért a vegánül étkezők a cukrot kerülik.
  • rumaroma (a kis üvegnek a fele, vagy igazi rumból egy féldeci)

A legfontosabb a főzés során, hogy ha valami nincs, akkor tanuljuk meg helyettesíteni. Illetve, ami még ennél is fontosabb, nyugodtan formáljuk a hangulatunk szerint, hiszen a recept nem szentírás, csak egy útmutató.
Remélem kipróbáljátok, s megosztjátok velem a tapasztalataitokat, akár ízlett, akár nem! 🙂
S ne felejtsd el, ez nem egy könnyed tavaszi zöldségkrém leves, ebből nem kell nagy adagot szedni, s úgy is laktató marad. S utána még marad hely a második fogásnak! 🙂

Az Instagramom már fentett linkeltem, remélem követőim között tudhatlak hamarosan!
A Facebook oldalamat se felejtsd el, hiszen aki nincs fent Facebookon az nem is létezik! Főleg, ha bloggerről vagy egyéb szolgáltatóról van szó. Szóval ne felejtsd el, kérlek követni, s akár hagyhatsz is egy ajánlást. Hidd el mosolyt csalsz majd az arcomra! 🙂

Ha pedig a fotós oldalam iránt érdeklődsz, akkor a www.fb.com/xirtaphotographics lesz a célpontod! 🙂

Közzétéve: Xirta

Sziasztok! Tudtátok, hogy a blogom látogatóinak a fele igazából rám kíváncsi, és nem is az élményeimre? Így elég nehéz ide valami érdekeset írni, mindenesetre, üdvözöllek! De, ami a legfontosabb sose távozz angolosan! Hagyj nekem pár sort kommentben, hiszen én is kíváncsi vagyok ám rátok! :) Budapest belvárosában nőttem fel, míg meg nem talált egy kósza e-mail, és neki nem indultam a nagyvilágnak. Éltem itt is ott is, de szülővárosom csak egy van: Budapest. :) Mindössze 20 éves voltam, mikor először stoppoltam, azóta több ezer kilométer van mögöttem. Koreában kétszer is vendégszerepeltem, pedig táncos nem vagyok. Eddig roppant szerencsés voltam, ezeket pedig papírra is vetem, hogy megoszthassam veletek. Ha bármi kérdésed van a bloggal témájával kapcsolatban, vagy csak beszélgetnél, nyugodtan keress meg, írj e-mailt! Szép napot~

Ünnepi gesztenyekrémleves” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hi there would you mind sharing which blog platform you’re using?
    I’m going to start my own blog soon but I’m having
    a hard time choosing between BlogEngine/Wordpress/B2evolution and Drupal.
    The reason I ask is because your layout seems different then most blogs and I’m looking for something unique.
    P.S Apologies for being off-topic but I had to ask!

    Feel free to surf to my webpage: φθηνα ασφαλιστρα αυτοκινητου asfalistra (Monte)

    Kedvelés

    1. Hello, I use WordPress and it took your comment to the spam so I haven’t seen it for long time. Finally what did u choose?

      Kedvelés

Hozzászólás