Mosható betétek? – kipróbáltam

A Zöld dinó rovatomba remekül illik a legújabb szerzeményem, amiről nem akartam addig bejegyzést írni, amíg legalább egyszer nem próbáltam ki, s mivel csak havonta egyszer tesztelhetem a terméket, ezért várnom kellett a bejegyzéssel is.
Pedig higgyétek el, sokkal izgatottabb voltam, mikor először a kezembe fogtam a kis csomagomat, ami papírzacskóban, zöld szívecskés “post it”-tal felcímkézve várt rám a Cuki boltban, mint mikor az első telefonomat kaptam kézhez.

Nem kaptam el semmilyen infantilis divatvírust, csupán tudatos döntést hoztam a kevesebb szemét termelésében, és vegyszermentes alternatívára cseréltem az eddig egészségügyi és tisztasági csomagomat. Igen! Mosható betétek lapultak a kis csomagomban, s várták, hogy végre kézbe foghassam őket, és jól kicsodálkozzam magam, hogy még is mire is vállalkoztam.

Már egy ideje ért benne a gondolat, hogy ideje lenne csökkenteni azt a rengeteg szemetet, amit hónapról-hónapra termelek, de külföldön nem találtam meg a mosható betétekhez vezető ösvényt. Cipruson még a zöld boltokat is nehéz volt elérni, online pedig nem akartam rendelni, sem a postaköltség, sem a szállítás miatt, hiszen tudtam, hogy Pesten ez egyszerűen megoldható.
Szóval októberben a tettek mezejére léptem, s örömködve választottam ki a kislányos mintákat, az emilla.me honlapon, hogy két nappal később már magaménak tudhassam az új legjobb barátaimat a “nehéz napok” idejére.

A Sors játéka volt, hogy épp úton voltam, hogy átvegyem a csomagomat, amikor volt osztálytársamtól kaptam egy üzenetet, a “zero waste” életmóddal kapcsolatban. Szó szót követett, amikor a Meskára terelődött a beszélgetés témája, hogy ott is mennyi mosható dolgot lehet kapni. Példának okáért pamut korongokat, amik remek szolgálatot tesznek a smink eltávolítása során. Akkor fedeztem fel, hogy ott is árulnak mosható tisztasági betéteket, és csak fele annyiba kerülnek, mint amiket én rendeltem. Üsse kő, ennyiért megéri, hogy kipróbáljam és referáljak róla. Azok között találtam teljesen fehéret is, és rókásat is, aminek nagyon megörültem.
Három nappal később már ők is a kezemben voltak, így egy össznépi mosásban volt részük az első bevetés előtt. (Csak mosószódával és egy kis ecettel öblítő gyanánt, normál hőfokon. )

Ezek után még két hét várakozási időm volt, és roppant izgatott lettem, amikor végre eljött a nap. Persze előtte már próbálgattam, és becsatoltam a fehérneműmbe, még is milyen érzés, de a csúszkálás és szivárgás tesztje még hátra volt.

Nagy elvárásaim voltak a betétekkel és a menstruációs bugyival kapcsolatban.
Kezdjük a menstruációs bugyival: mikor megláttam, elhűltem, hogy mekkora méret. Gondoltam, jó sem lesz rám. De végül passzolt. Ellenben az első használat után érezhetően megnyúlt. Nem tart a felső része. Éjszakára rendeltem a betét alá, ha még is elöntene a dolog, akkor legyen egy plusz védelmi réteg a lepedőm előtt. Erre teljesen jól bevált. Még ha hátrafelé is szivárog a folyadék, nyugodt lehetek, mert az a mennyiséget elnyeli.
Viszont nehéz kézzel mosni. A tisztítására az áztatást és a gépi mosást ajánlom a mérete miatt. Ebből nekem elegendő lesz egy.

Frissítés: Az emilla.me oldal tulajdonosától és a betétek tervezőjétől kaptam egy kis műhelytitkot, ami ugyan fel van tüntetve a honlapon, de nekem elkerülte a figyelmem. Sokat gondolkodtam, teljesen laikusként álltam a különböző fajták, méretek, szélességek, és nedvszívó képességek előtt. Szóval a menstruációs bugyinál, inkább a derék méretet vegyétek figyelembe, ha más fazont hordtok, mint ami a honlapon szerepel és érdemes inkább a kisebbet választani, ha két méret között vagytok.

S akkor jöjjenek a betétek!
A kezdő szettem elég szerény volt, hiszen utazásaim során is mindig törekszem a kevés csomagra, így rendeltem északára egy Szeléné (XL) 30 cm-es éjszakai betétet, ami éppenséggel pont a Pink Fluffy Unicorn mintával rendelkezett.
Egy Penelopé keskeny változatot (25 cm), közepesen erős vérzéshez, sötét , koalás mintával és egy könnyedebb napokra alkalmas világos mintás betétet, szintés a Penelopé családból, de már gyenge vérzéshez. Ez a betét volt a kedvencem, mert a hátulja is teljesen fehér, s fehér alapon van pár állatka fej. Viszont emiatt is aggódtam a leginkább, hogy fogom én ezt kimosni.

Az első napon a Meskáról rendelt, fehér kis tisztasági betétet vetettem be, mert ekkor még nincs jelentős esemény, aminek ellen kéne állnia. Aztán este ért a meglepetés, hogy ez a kis semmiség sem akar kijönni az én új szerzeményemből. Ezek a kis tisztasági betétek pontosan olyan anyagok, mint egy pamut fehérnemű anyaga, s pontosan olyan nehéz is kiszedni belőlük bármi foltot, mint a fehérneműkből. Itt kezdtem el bosszankodni, és kétségbe esni, hogy majd dobhatom ki a szuper mintás betéteimet, mert nem tudom majd kimosni őket…

Tévedés! Össze se lehet hasonlítani a két termék között a minőséget! Az emillás betétekből szó szerint folyik ki a vízzel együtt a belekerült folyadék, és csak a több óra állás esetén makacsolhatja meg magát egy folt. De végül minden szuperül távozott, amin nem volt része a lánykás textil mintáimnak. Tapintásra, vastagságra is más érzés.
Én nem használtam a speciális marhaepe szappant, amit oly sokan ajánlottak hozzá, mert számomra nem összeegyeztethető egy állati szerv felhasználása a mosásomhoz. Simán bio szappant használtam és első használat után nem is mostam őket mosógépben, csak a második hónapban. Mosódió és ecet került a gépbe, plusz a második adag rendelésem. Újabb négy betéttel gazdagodtam, és úgy érzem, ha az első próba hónapot meg tudtam oldani 3 betéttel és bugyival, meg a megmaradt eldobható betétek közül még hárommal, akkor ezzel a plusz hárommal már nem lesz gondolkodás és taktikázás.

A karácsony előtti rendelésemhez meglepetés is járt: tisztító korong és női szirom 🙂

Örülök, hogy pozitívan csalódtam a termékben és az első gondolatokkal ellentétben semmilyen kellemetlen szag nem volt. Sőt, azt kell, hogy mondjam az eldobható betétek azok, amelyeket időben kell cserélni, hogy elkerüljük a kellemetlen szagokat.

Utazásaimhoz a betétek is alkalmasak, de mindenféleképpen szeretnék majd egy kelyhet is beszerezni, a biztos és hosszú védelem érdekében, illetve a vízi kalandokhoz. Bár annak a híve vagyok, hogy aminek ki kell jönni, az jöjjön ki, vannak helyzetek, amikor egy kehely nem helyettesíthető megfelelően. Egy thaiföldi hátizsákos utazást leginkább kehellyel tudnék elképzelni, hiszen könnyű, kis helyen elfér, és elég 12 óránként cserélni. Fertőtleníteni pedig lehet speciális kehely fertőtlenítővel is, ha nincs kéznél fazék a forraláshoz.
Én mindenkit arra biztatok, hogy próbáljon megbarátkozni a gondolattal, mert egyáltalán nem gusztustalan.
Barátom nem az a típusú pasi, aki tudomást sem vesz ezekről a női dolgokról, mondván ez nem az ő dolga, így gyakran tudja a nehéz napok kezdetét, mielőtt még testközelből megtapasztalná milyen egy hormonok által befolyásolt éhes grizzly anyamedve, akinek ráléptek a kisujjára, így érdeklődve figyelte ő is a váltást, s nem tudom, hogy csak nem akart szólni, vagy nem mert szólni a száradó betétek látványa miatt, de próbáltam nem premier plánban tolni az orra alá. Igen bennem is volt egy kis tartás, hogy akkor most, hogy is lesz ez, de végül olyan, mint bármelyik alsóneműm, vagy szexi tangám. A nőiességemhez tartozik.

Ui.: Azért a félreértések elkerülése végett: ez nem egy szponzorált bejegyzés, illetve, az emillán kívül vannak még remek kézzel készített mosható betétek is, csak én választottam bele egy kevésbé jóba. Szóval ugyanúgy ajánlom a Meska termékeit is, amennyiben a készítők szintén OEKO-TEX tanúsítvánnyal rendelkező textilekkel dolgoznak, hiszen ez a humánökológia szempont nem csak a megbízható forrást jelöli, de a megfelelő minőséget is. Erre nem is gondoltam korábban, amit nagyon sajnálok, szóval ti már mindenféleképpen tájékozódjatok erről is, mert nem ér semmit, ha a fehérített eldobható betétek helyett más kioldódó kemikáliáknak teszitek ki a bőrötöket. Még talán annyit érdemes megemlítenem, hogy az emilla.me termékei egészségügyi pénztári számlára elszámolhatóak, ami engem nem érintett, de lehet nektek pont emiatt lesz szimpatikus a termék.
Beleolvasva a Facebook oldal hozzászólásaiba, így utóbb kiderült, hogy nem mindenkinek jön be mindegyik betét és azt ajánlják, hogy érdemes több helyről rendelni.
Nos, jó magam nem szeretnék felelőtlenül vásárolgatni és átesni a ló túloldalára, mint az a Youtuber, akinek több 100 darab mosható betétje volt. Szeretném minimális szinten tartani, mert jelenleg az életemben is ezt gyakorlom, hiszen semmit nem vihetünk magunkkal a Túlvilágra,, még is annyi mindent gyűjtögetünk. 🙂

S akkor jöjjön a kötelező elem, mert ha nem kérek, akkor nem kapok. 🙂 Ha tetszett a bejegyzés, akkor kérlek oszd meg női ismerőseiddel. Az oldalam a Facebookon kedvelheted ide kattintva:
Várom az új és régi barátaimat: Utidino
Az Instagramra pedig a fotók szerelmeseit és a személyes történeteim őrzőit várom: www.instagram.com/utazoszaurusz
Továbbra is célom minél nagyobb közönség számára publikálni a gondolataimat, így köszönöm, ha segítesz egy kedveléssel, vagy követéssel.

Közzétéve: Xirta

Sziasztok! Tudtátok, hogy a blogom látogatóinak a fele igazából rám kíváncsi, és nem is az élményeimre? Így elég nehéz ide valami érdekeset írni, mindenesetre, üdvözöllek! De, ami a legfontosabb sose távozz angolosan! Hagyj nekem pár sort kommentben, hiszen én is kíváncsi vagyok ám rátok! :) Budapest belvárosában nőttem fel, míg meg nem talált egy kósza e-mail, és neki nem indultam a nagyvilágnak. Éltem itt is ott is, de szülővárosom csak egy van: Budapest. :) Mindössze 20 éves voltam, mikor először stoppoltam, azóta több ezer kilométer van mögöttem. Koreában kétszer is vendégszerepeltem, pedig táncos nem vagyok. Eddig roppant szerencsés voltam, ezeket pedig papírra is vetem, hogy megoszthassam veletek. Ha bármi kérdésed van a bloggal témájával kapcsolatban, vagy csak beszélgetnél, nyugodtan keress meg, írj e-mailt! Szép napot~

Hozzászólás