Életem első kimchi fesztiválja

Emlékszem, mikor Koreában jártam, voltam olyan merész és Couchsurfingen kerestem hostot Jeonju városában egy éjszakára. Természetesen egy koreai fiú fogadott be a családi lakásukba, mert az öccse éppen a katonai szolgálatot teljesítette, így felszabadult a szobája nekem egy éjszakára. Nagy szerencsém volt, s egy kedves, nyitott, világot látott fiút ismerhettem meg, s egy igazi koreai lakást. Egy amolyan panellakás félét, de annál sokkal izgalmasabbat. Egy család történetét, mindennapjaira egy rövidke betekintést. S ott találkoztam először a kimchi hűtővel is.
Bizony, külön rekesz, külön hőmérséklet, egyedi Samsung technológia, ami megóvja a koreai hagyomány eme remek étkét. Hát nem csodálatos? 🙂
A kimchi egy tipikus téli étel volt, ami immunerősítőként és vitamin forráskéntis szolgált továbbá baktériumölő hatása miatt (tetemes mennyiségű fokhagyma… 🙂 ) a megfázások ellen is eredményesen lépett fel azokban az időkben, amikor még nem volt Samsung technológia, és az emberek kerámia edényekben halmozták fel, és tárolták a télire valót. Akárcsak nálunk a savanyú káposztát.

A viszonyomat a kimchivel már papírra vetettem nektek, de még nem meséltem részletesebben a Koreában töltött időmről, pedig már akkor el kellett volna kezdenem az emlékek és élmények megörökítését, de akkoriban fontosabb volt a fotográfia számomra, s valóban: egy kép gyakran felér ezer szóval.

Piacon az élet
Buddhista szerzetesek vásárolnak

Október végén volt szerencsém Koreába repülni második alkalommal, s volt lehetőségem tovább maradni, mint a tánccsoport nagyobb része, így egymagam fedezetem fel a metropolist, és utaztam Jeonjuba is.
Utolsó napjainkban már igen csak lehűlt az idő, és kezdte megmutatni az igazi arcát az ősz. Ez pedig remek alkalmat adott, hogy november 3-án megrendezzék Szöulban a Kimchi Fesztivált. Nem kerestük, és nem tudtunk róla, csupán az utolsó napunkat töltöttük a fővárosban, mintegy búcsút intve Szöulnak mielőtt a repülőtérre indulnunk volna s különösebb tervem nem is volt aznapra, s szinte céltalanul bóklásztunk Ágival, mikor az esemény közepébe csöppentünk.
Egy hatalmas téren, a Seoul Plaza és a Városháza előtt rendezték meg a fesztivált, melynek több, mint 100 résztvevője lehetett. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy ferencvárosi ingyenes családi napon, ahol a nézőket tánccsoportok szórakoztatják, míg a nevezettek készítik a család titkos receptje alapján a legtökéletesebb kimchi variációlat.

A teret hatalmas fehér fóliával borították, és akárcsak egy piacon, hosszú sorokban kígyóztak az asztalok, míg a résztvevők, akár csak egy katasztrófa film résztvevői egy világot fenyegető vírus esetén tetőtől talpig beöltöztek, hogy a legmagasabb élelmiszer-biztonsági előírásoknak is megfelelő higiéniát biztosítsanak az élelmiszer készítés során. Volt ott hajháló, sapka, kesztyű és piros kötény is, illetve százával álltak az asztalok környékén a barna kimchi dézsák, amik inkább hasonlítottak egy baba fürdetőkádra, mint sem a dézsa magyar megfelelőlére, amit a borkészítés során használtak. 🙂
Kicsik és nagyok, gyermekek és szülők együtt dolgoztak, és keverték, forgatták a kimchit az elkészített paprikás szószba, majd egy- egy műanyag béléssel ellátott polisztirol dobozba kerültek, amiket a szervezők címkéztek fel, s gyűjtöttek össze, hogy az elkészült káposzta zavartalanul fermentálódhasson a következő napok alatt.
Kívülről az egész jól szervezettnek és zökkenőmentesnek tűnt és a jó hangulatról lelkes táncosok és egy vicces házigazda gondoskodott.

Pont hasonló fellépést tudhattunk magunk mögött Peochon térségében, mikor az ősz kezdetét ünneplő helyi fesztiválra kaptunk meghívást, ahol a fellépők között a óvodás csoportoktól kezdve az ahjummákig (középkorú asszonyok) minden korosztály képviseltette magát egy-két produkcióval.
Emlékszem a buszon öltöztünk, és én ott hagytam a cipőmet, csupán a tánccipő volt rajtam, ami egy bőrtalpból álló balerina cipőhöz hasonlít. Ősz volt, mi pedig északon a hegyek között turnéztunk. Az idő nedves volt, a talaj pedig hűvös, nekünk pedig hosszan kellett várakoznunk, mire sorra kerültünk. A busz pedig sehol, hiszen csak lerakott minket, és indult is tovább, hogy parkolóhelyet keressen. Bevallom amatőr hiba volt cipő nélkül elindulni a színpad felé. 🙂 Végül minden jól alakult, mert nem fáztam fel, és az előadásunk is jól sikerült!

Visszatérve egy kicsit Szöulhoz, felejthetetlen napokat töltöttem el, és bármikor visszamennék. Igaz sokszor néztek ránk furcsán, és voltunk ám amerikaiak is és oroszok is, hiszen az ember lánya máshonnan nem jöhet, ha szőke hajú kék szemű, de tudom, hogy még rengeteg felfedezni való vár(na) rám kint. És a lista egyre csak bővül, hiszen évről évre rengeteget fejlődik és gyarapszik a főváros.

A kimchit azóta újra elkészítettem, és pont szentestére be is ért minden gond nélkül, így az ünnepi asztalunkon megjelent egy-két falatnyi Korea is a savanyúság formájában.

Ha te is elkészítenéd, akkor a Családom titkos kimchi receptje blogbejegyzés alatt olvashatsz róla bővebben, ha pedig szívesen olvasnál újabb koreai kalandokról, akkor csak kövesd a blogom, iratkozz fel, likeold a Facebook oldalam, és nézegess képeketaz instagramomon!